születésnapi FOTÓZÁS

A születésnapok mindig fontos események a család számára, főként az Első.

Ezekre a fotózásokra minden esetben előre egyeztetjük a dekorációt, hogy amikor megérkeztek, azonnal kezdhessünk. A kisebbek számára nagyon fontos tényező az idő, mert hamar elfáradnak. Az ünnepelt számára kérhető lufi girland, szám lufi. Ezeket főként a tortamaszatolós fotókhoz ajánlom. Kérhető kimondottan erre a célra készült tortácska – belül töltetlen tömör piskóta, kívül krémmel díszítve- ,hogy minél kevesebb cukrot fogyasszon a gyermek. Hozzám Akli Krisztina desszertműhelyéből érkeznek ezek a tortácskák. Mentes formában nem tudjátok kérni, ezért érzékenység esetén nektek kell azt biztosítani.

Általános információk

Számtalan a fotókon is jól mutató kellék, játék és ruházat áll a rendelkezésetekre, így semmivel nem kell készülnötök. Kivétel, ha szeretnétek, hogy a képeken a saját dolgaitok is szerepeljenek.

A szülők segítsége nagyon fontos ezeken a fotózásokon, hiszen a szívből jövő, igazi mosolyokat ők tudják gyermekeik arcára varázsolni. Minden instrukciót megadok természetesen.

A fotózás időtartama 1-1,5 óra.

Ruházat
Sokszor kéritek a közös családi képeket, ezért a ruházatot is külön előtte egyeztessük.
Bejelentkezés időpontja

A szülinap előtt 1 hónappal előbb érdemes jelentkezned, hogy helyet tudjak biztosítani és a nagy nap előtt átvehető legyen a kész anyag. Főként nyáron (nyaralás, szabadság) és az október-novemberi hónapokban (karácsonyi fotózások) miatt.

Foglalási feltételek

Smink és frizura

Családi képek esetén lehetőséged van mindezekre a stúdióban.

  • Smink – Kilner Panni
    Díja: 12.000 Ft
  • Frizura – Csalódi Daniella
    Díja: 6.500 Ft

Smink és a frizura külön, a helyszínen fizetendő a készítőknek.

Képek átadása

A fotózás napján este már megtekinthetőek lesznek a képek online galériában. Minimum 80-100 képet küldök át, melyből Te választod ki melyiket szeretnéd, hogy retusáljak. A nyers képek letölthetőek, de nyilvános felhasználása TILOS. Köszönöm a megértésed.

Két ajánlat közül tudsz választani:

Alap csomag:

– 20 retusált képet tartalmaz.

Prémium csomag: 

– 30 retusált fotót tartalmaz.

– minden további retusált kép 3.000 Ft / retusált kép áron kérhető.

A retusált képeket a fotózás napjától 2 héten belül tudom átadni. Digitálisan küldöm, teljes felbontásban. Az átadás esetenként hosszabb idő is lehet, erről mindenképp értesítelek.

Fizetni készpénzben vagy átutalással a fotózás napján kell.

Fotókönyv, vászonkép
Ha szeretnéd tökéletesen azt a minőséget kapni, amit én elkészítettem, akkor fontos, hogy olyan nyomdát bízzunk meg, aki velem összhangban dolgozik (gépeink kalibrációja stb.).

Csak a fotókönyv szerkesztéséért számolok fel külön díjat. 1000 Ft / oldal.

Az árak az aktuális nyomda árak, melyeket kérésedre elküldök számodra.

A születésnapi fotózás díja
  • Alap csomag: 65.000 Ft
  • Prémium csomag : 85.000 Ft

Kapcsolatfelvétel