Születésnap

A szülinapok mindig fontos események a család számára, főként az első. Ezekre a fotózásokra minden esetben előre egyeztetjük a dekorációt, hogy mikor megérkeztek, azonnal kezdhessünk. A kisebbek számára nagyon fontos tényező az idő, hiszen még könnyen elfáradnak. Sokszor kéritek a közös családi képeket, ezért a ruházatot is külön előtte egyeztessük. Általában két enteriőrrel készülök, egy, ahol először az ünnepelttel majd a család többi tagjával készül a sorozat és egy a torta maszatolós képekhez. Természetesen tortát enni nem kötelező, vannak élethű dekor torták is a stúdióban. A torta maszatolós képekhez kérhető kimondottan erre a célra készölő torta - belül töltetlen tömör piskóta, kívül krémmel díszítve- ,hogy minél kevesebb cukrot fogyasszon a gyermek. Hozzám Akli Krisztina desszertműhelyéből érkeznek ezek a tortácskák. Számtalan a fotókon is jól mutató kellék, játék és ruházat áll a rendelkezésetekre, így semmivel nem kell készülnötök. Kivétel, ha szeretnétek, hogy a képeken a saját dolgaitok is szerepeljenek. A szülők segítsége nagyon fontos ezeken a fotózásokon, hiszen a szívből jövő, igazi mosolyokat ők tudják gyermekeik arcára varázsolni. Minden instrukciót megadok természetesen. A fotózás helyszíne lehet kültéri és stúdió egyaránt. A fotózás időtartama 1-1,5 óra.

Bejelentkezés időpontja:

A szülinap előtt 1 hónappal előbb érdemes jelentkezned, hogy helyet tudjak biztosítani és a nagy nap előtt átvehető legyen a kész anyag. Főként nyáron (nyaralás, szabadság) és az október-novemberi hónapokban (karácsonyi fotózások) miatt.

Smink és frizura:

Családi képek esetén lehetőséged van mindezekre a stúdióban.

Smink - Kilner Panni

Díja: 12.000 Ft

Frizura- Családi Daniella

Díja: 6.500 Ft

Smink és a frizura külön, a helyszínen fizetendő a készítőknek.

Torta Akli Krisztina Desszertműhelyéből: 6-7000 Ft színezettségtől függően.
A torta allergéneket (tej, glutén, tojás) és cukrot tartalmaz!

 

Képek átadása:

A fotózás napján este már megtekinthetőek lesznek a képek online galériában. Minimum 80-100 képet küldök át, melyből Te választod ki melyiket szeretnéd, hogy retusáljak. A nyers képek letölthetőek, de nyilvános felhasználása tilos. Köszönöm a megértésed.
Nálam egy alapcsomag van, mely 15 retusált fotót tartalmaz és minden további retusált kép 2.500 Ft / retusált kép áron kérhető.
A retusált képeket a fotózás napjától 2-4 héten belül tudom átadni, digitálisan küldöm, teljes felbontásban. Az átadás esetenként hosszabb idő is lehet, erről mindenképp értesítelek.
Fizetni készpénzben vagy átutalással az átadás napján kell.

Fotókönyv, vászonkép:

Ha szeretnéd tökéletesen azt a minőséget kapni, amit én elkészítettem, akkor fontos, hogy olyan nyomdát bízzunk meg, aki velem összhangban dolgozik (gépeink kalibrációja stb.).
Csak a fotókönyv szerkesztéséért számolok fel külön díjat. 1000 Ft / oldal.
Az árak az aktuális nyomda árak, melyeket kérésedre elküldök számodra.

A születésnapi fotózás díja:

Csak az ünnepelttel készült sorozat: 60.000 Ft
Családi fotózás (szülők és testvér,-ek): 65.000 Ft